Előre szólok, ez most hosszú lesz. Nagyon régóta feszít ez a téma. Egészen pontosan azóta, hogy a fiam megszületett. Pedig készültem rá. Igyekeztem olyan kórházat találni, ami anya- és bababarát(nak mondott). Olyan orvost és szülésznőt találni, akik támogatják a természetes, háborítatlan szülést. Olvastam, kutattam, és mégis van most mit megírnom, mert számomra nem volt opció az otthonszülés lehetősége.

Azt gondolom, hogy akik véres szájjal köpködik az otthonszülő nőket, anyákat és elhordják őket mindennek, amit jó keresztény egészen biztosan nem vesz a szájára, azoknak valami középkori hangulatú elképzelésük van az otthonszülésről. Fadézsa, lobogó tűzön forralt víz, bibircsókos bábák, tépett gyolcs... 
Csak mert ha vennék a fáradtságot, hogy képbe kerüljenek, akkor lehet átgondolnák, hogy hol is, milyen körülmények között akarnak inkább szülni. 

Ma Magyarországon kizárólag problémamentes várandósság esetén, egészséges baba-mama konstellációban kerülhet szó otthon szülésről, plusz amennyiben nem töltötted be a 40. évedet. 
Az eseménynél jelen vannak bábák, szülésznők, dúlák, az anyának biztonságot nyújtó családtagok és nem utolsó sorban egy szülész-nőgyógyász szakorvos is.

Ami viszont egészen biztos nincs jelen:
- tiszteletlen, hovatovább megalázó bánásmód a szülő nővel szemben
- sürgetés
- csőre töltött oxitocin, epidurál és minden más nyalánkság
- stopperral mért, teljesítményközpontú medikalizált SZÜLESZTÉS
- és ismét nem utolsó sorban, SZÜLÉSZETI  ERŐSZAK. Például senki nem tágítja kézzel azt, ami ha időt és lehetőséget adnak neki, magától is kitágul. Mert, hogy az evolúció néhány millió éven át azon volt, hogy ezt a rendszert tökéletesítse.

Minden nő születésétől fogva magában hordozza az élet csodáját. A testünk felépítése, a bőrünk szerkezete, a szaporító szerveink mind, mind azért különböznek a férfiakétól, hogy képesek legyünk világra hozni egy, vagy akár több gyermeket, méghozzá jó eséllyel úgy, hogy anya és baba is életben maradjon. Hisz az evolúció célja az élet. Bár nem minden áron. Ez tény. 
Lehet nem fog szépen hangzani, de ugyanúgy képesek vagyunk rá, ahogy a többi állat esetében is, a nőstény képes önállóan életet adni az utódainak és azokat ellátni is képes. Valamiért a kutyáink, macskáink esetében ezt nem kérdőjelezzük meg.
Valamikor, valamiért az orvosok és velük kézenfogva a társadalom, elkezdte leszoktatni a nőket abéli hitükről, hogy ők képesek szülni. Pedig a jó hír az, hogy csak mi, nők tudunk szülni. S ha mindez háborítatlanul, támogató közegben zajlik, az esetek többségében nincs is szükség orvosi beavatkozásra. 
Aki nem érti, hogy miről írogatok, kérem nézze meg ezt a csodálatos szülésvideót. Semmi "olyan" nem látszik.

Az otthonszülések után a második legbiztonságosabb az anyára és a babára nézve egyaránt az, ha a család nem fogad orvost, de akár még szülésznőt sem, hanem ügyeletben szül. Mert akkor nincs is aki folyamatosan az óráját nézegesse. Nem indul senkinek a vonata, kezdődik a tenisz partija a főnökkel és karácsonykor sem kell felállnia senkinek a rántott ponty mellől, hisz az ügyeletes mindenképp ott van.

Mit értünk biztonság alatt? Először is, hogy a szülő anyát nem betegnek tekintjük, hanem egy egészséges, kompetens embernek, aki egy új, egészséges életet fog a világra hozni. Ugyanis a terhesség nem betegség.
Ezt amúgy elég sok anya megkapja, aki picit nyafogni mer, hogy itt-ott fáj neki, meg elefántlába van, meg hát nem is olyan fitt, a szexhez sincs feltétlenül kedve... Valamiért az orvosok mégis beteg gyermekként kezelik az anyát és őket kihagyva a döntési folyamatból csinálják azt, ami szerintük helyes. Vagy leginkább számukra kényelmes. Indok: mert a protokoll része.
Itt érdemes kihangsúlyozni, hogy ma Magyarországon nincs olyan szülészeti protokoll, ami egységesen, minden kórházra érvényes lenne. Szokásjogok vannak és kórházanként eltérő protokollok. Azt meg pláne fontos kihangsúlyozni, hogy a protokoll kizárólag az orvost köti, az anyának bármilyen beavatkozásra joga van nemet mondani! 

Tehát, a szülő nőt tájékoztatni illenék mindenről, ami rá vár, arról is, hogy mikor mi a lehetséges kimenetel és teendő, milyen beavatkozásnak milyen kockázata van. És arról is, hogy joga van megtagadni, vagy akár másodvéleményt kérni a beavatkozás előtt. 
Az oxiról elmondani, hogy a természetes oxitocin és a mesterséges nem azonos módon fejti ki a hatását. A mesterséges oxi indokolatlan használata pedig jó eséllyel császármetszéshez vezet - itt jönne az, hogy a császármetszésnek mi a kockázata -, de ha azt meg is úszod, a gátvédelmet sanszosan buktad, mert úgy fog jönni belőled kifelé a gyerek, mint a gyorsvonat. Már, ha egyáltalán érdekel a gátad valakit is rajtad kívül. Sok kórházban még mindig alapból vágnak. Mert a protokoll része!
Ahogy azt is jogod volna tudni, hogy mely beavatkozások, szerek vezethetnek tüdőembóliához. Mint a most elhunyt édesanyának, aki hármasikreknek adott életet. 

Igen, a szülés veszélyes üzem. Mert a gyermek még az utolsó pillanatban is gondolhat egyet és befordulhat keresztbe. Márpedig úgy a létra sem fér ki az ajtón. Ilyen esetben abszolút indokolt és szükséges a császármetszés.  DE! Ha megnézzük a császármetszések arányát, annak növekedését, talán laikus fejjel is gyanússá válhat, hogy egyes kórházakban miért olyan magas az arány, és úgy összességében is miért egyre gyakoribb. Ennek megfejtéséhez azt sem árt tudni, hogy az OEP kb. a dupláját fizeti a kórháznak utólag, mint természetes szülés esetén. De csak ha az anya és gyermeke eltölt 72 órát a csodálatos műintézményben. Pont ezért nem árulja el senki a szülő nőknek, hogy problémamentes szülés és egészséges anya-baba páros esetén bármikor elhagyhatják a kórházat, amennyiben korábban beszerezték a gyerekorvostól a befogadó nyilatkozatot, hogy a kórház elhagyása után átveszi az újszülött orvosi felügyeletét.

A harántfekvés persze csak egy eset, a szükséges beavatkozás okaként. Van olyan is, ami mindegy, hogy kórházban vagy a folyóparton történik, nincs rá jó megoldás, csak az ima. 

Ami mindenki számára elgondolkodtató kéne, hogy legyen, hogy míg a kórházban szülő nők tetemes része traumaként éli meg azt, amit eredetileg gyermekáldásnak hívnak, addig a háborítatlan környezetben szülő nők valamiért nem járnak szülésélményt feldolgozó csoportokba. Ők köszönik, jól vannak. Belőlük nem tépte, könyökölte ki senki a kölyküket, majd azt követően a placentát, nem kiabáltak vele, hogy ne ordítson már, nem fájhat az annyira. Naná, egy férfi ezt biztosan nagyon tudja... Mégis valamiért a nőgyógyászok zöme férfi. Férfiak VEZETIK le a szüléseket, mikor mi csak azt kérjük, hogy csak KÍSÉRJÉK figyelemmel és akkor segítsenek, ha baj van. 

Bevallom, a vajúdás óráiban nem gondoltam volna, hogy valami jobban fájhat, mint a kisujjam körmétől a legutolsó hajszálam végéig, egész testemet hullámokban elborító fájásoknál, de rá kellett jönnöm, hogy szegényes volt a képzeletem.
Mikor a fogadott orvosom kétszer alkalmazta egymás után rajtam a Kristeller műfogást - ami civilizáltabb országokban tilos, de még a Szent Imre Kórház is letagadja a hivatalos statisztikáiban, hogy 2016-ban bárki is alkalmazott volna náluk ilyet -, akkor én azt ordítottam, hogy fááááj, és kis híján megütöttem az orvosomat. Most már bánom, hogy nem tettem meg. Ő soha nem fogja megtudni, hogy mit érez az a nő, akiből két könyökléssel kitolnak egy 4,5 kg-os gyereket, az ő 38 cm-es kerületű fejecskéjével. És még elképesztően nagy szerencsém volt, hogy nem törte el a bordám, nem szakadt le a  lépem, nem lettek egyéb belső sérüléseim és legfőképp nem szerzett a gyerek maradandó károsodást ezáltal. Mondjuk ez az ő szerencséje is egyben.
Előtte egyetlen mondat erejéig sem tájékoztatott arról, hogy ennek a manővernek milyen kockázatai vannak rám és a csemetémre nézve. Arra, akit 40 héten keresztül óvtam, védtem a testemben. És jön egy istenkomplexusos valaki, aki úgy gondolja, hogy nincs tovább türelme várogatni, hogy anyuka magától megszüljön, amúgy is gyengülnek a fájások, elfáradt az anyuka (étlen, szomjan kinek van ereje dolgozni?!), az a kicsike szívhang sem teljesen ideális (mit értek én hozzá, mondhat akármit) és kitolja belőled a gyereked. De azért előtte két szép nagy vágással felülírja az előzetesen megbeszélt gátvédelmet. 

Eztán következett a mi "aranyóránk". Az a meghitt kis csendes együttlét, amikor az újszülött kis lélek ismerkedik a világgal, a milliónyi új ingerrel, megpróbál előtejhez jutni, meg ilyen rózsaszín kis romantikusságok. 
Mindeközben valaki matat a lábaid között, majd hallasz egy "varrunk egy szép kis puncit ide". Bevallom, nem ez az a szitu, amikor ilyet akarok hallani és legfőképp nem az orvosomtól, aki szétbarmolta a testem.
Aztán, hogy továbbra se legyen minden kerek, ki-be járkálnak mindenféle népek, ki vákuumért jön, ki valami másért. Tényleg, nem lehetne, hogy valahol olyan helyen tartsák ezeket, ahol épp nem fekszik valaki szétpakolt lábakkal?! Szülés közben sem épp szívderítő élmény, hogy orvosok, szülésznők jönnek-mennek, mert keresnek valamit. Nekem legalábbis nem ez jelenti a háborítatlan szülésélményt. De szerintem senkinek. És ez nem is normális!

Ahogy az sem, mikor beballagsz a kórházba, hogy elfolyt a magzatvized és az ügyeletes orvos megállapítja, hogy 3 ujjnyira vagy kitágulva, majd kérdés nélkül megpróbál még egy kicsit kézzel tágítani. Minek is?! Addig pont nem fájt semmid, erre ő kérdés/figyelmeztetés nélkül erőszakot követ el a testeden. 

De mindegy is, megszületett a gyermeked úgy, ahogy. Gondolhatnád, hogy innen már fáklyásmenet. A csecsemős nővérek épp csak el nem zavarnak, mert te azonnal el akarod vinni tőlük a gyereked. Te nem érted, mert pont ezért választottad ezt a kórházat, mert itt roaming-in van, azaz 24 órában veled lehet a gyermeked, csak egy két kötelező körre viszik el. Aztán rá kell, hogy döbbenj, hogy ha nincs fogadott csecsemős nővéred, akkor azon kívül, hogy "tápszert kéne adni a gyereknek" semmit nem kapsz, ami azért alanyi jogon járna. Senkit nem érdekel, hogy tisztába tudod-e tenni a csöppedet, hogy csak egy egyszerű dolgot hozzak fel. Nem érted, hogy ők, a kórház dolgozói miért nem tudják, hogy a tejbelövellés általában a 3.-4. nap környékén történik meg, addig csak előtej van és ezért nem kéne külön stresszelni még az anyukát, mert az általában nem segíti elő a folyamatot. Nem érted, hogy miért nem támogatnak téged a szoptatásban, sőt, hogy továbbmenjek, a helyes szoptatásban. Nem érted, hogy miért bánnak veled úgy, mint egy kutyával, miért sütik rád, hogy nem vagy együttműködő, mikor neked 4 nap alatt nem sikerül senkit találnod a csecsemőosztályon, hogy megerősítse vagy megcáfolja, hogy a gyermek rövidnek tűnő nyelvféke akadályozza-e a sikeres szoptatást. Egy dolgot tudnak ismételgetni rendületlenül, csökken a gyerek súlya (ez amúgy teljesen normális, hisz távozik belőle a mekónium) tápszert kéne neki adni. Slussz. Az arra járó takarítónő meg szakértően megállapítja, hogy ha állandóan szoptatsz, majd jól kisebesedik a melled. Ki kérdezte?! De azért köszi a támogató hozzáállást, pont hozta a kórházi átlagot.
És a negyedik napra, mikor kékfényágyra feszítik a gyereked, megtörsz. És akkor a gyerek cseresznyemagnyi gyomrát kitágítják úgy 30 ml tápszerrel. Majd még többel, egyre emelve a dózist. És neked még csak most indult meg a tejtermelésed, de hiába fejed, gyötröd magad, iszod a teákat, eszed a mindenféle ételt, amire csak valaha is rásütötték, hogy szaporítja a tejet, nem tudsz lépést tartani a gyermek étvágyával immár. Hiába a házhoz hívott szoptatási tanácsadó (elméleti síkon léteznek ők a kórházban is), a tápszer elintézte, a gyerek sem annyira együttműködő már, fél éves korában abba is hagyja a szopizást. Van aki ennek örül. Én nem örültem. 
Nem örültem, mert utánanéztem, hogy milyen fontos élettani szempontból az anyatej. Ahogy annak is, hogy miért fontos a vajúdás, miért fontos a gyermek egészségének a szempontjából a hüvelyi szülés. Hogy ott alapozod meg a gyerek immunrendszerét, mert míg azt a rövid kis utat megteszi, ott találkozik az első baktériumokkal az anya testén belül.
Így azok a mocskolódó anyák, akik alapból programcsászárra mennek inkább, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a természet tudja a dolgát, hogy a gyermek tudja mikor jó neki megszületni, mert a 40. hétre éri el a teljes érettségét; vagy azok, akik meg sem próbálnak szoptatni, mert a tápszert bekészíteni lényegesen kényelmesebb, kezdjenek inkább mélyen magukba nézni, mikor azt mondanák, hogy az otthon szülő anya önző és a saját érdekeit helyezi előtérbe a gyerek egészsége helyett.

Mára már bizonyított tény, hogy a császáros babák bizonyos autoimmun és egyéb betegségekre, idegrendszeri problémákra lényegesen érzékenyebbek, sokkal nagyobb százalékban érintettek, mint a természetes úton, normális vajúdás következtében született társaik. 
Tehát tisztelt programcsászáros anyukák, apukák, sokkal visszafogottabban ítélkezzünk mások felett, mert míg egy ujjal mutogatunk valaki felé, addig a másik 4 pont felénk mutat. A programcsászár nem a babának jó, hanem anyunak, meg apunak, meg az orvosnak, mert tervezhető. A baba nem kérné.

És hogy mi lenne ennek a sok szónak az értelme? Hogy rájöjjünk, hogy ma az országban (és nem csak ebben az országban, világméretű probléma) szinte minden nő traumatizált szülésen ment keresztül, szinte minden gyermek szülészeti erőszak áldozata és aki kicsit is ért a pszichológiához, az tudja, hogy ezek a dolgok nem múlnak el nyomtalanul, főleg nem maguktól. Ha végignézünk a társadalmunkon és sűrűn rácsodálkozunk, hogy milyen egoisták, akaratosak, erőszakosak az emberek, akkor lépjünk hátra kettőt és nézzük ezt egy pszichológus szemüvegén keresztül. És lehet nem árt tovább gondolkodni kicsit, hogy ez a folyamat hova vezet, ha a háborítatlan szülést megtagadva lassan a kórházak átalakulnak babagyárakká, futószalagon felvágott anyákkal.

Aztán az is lényeges volna, hogy rájöjjünk, hogy a fogadott orvos, szülésznő nem garancia semmire. Én megfogadtam, hogy ha lesz is még egy szülésem, azt ügyeletben fogom elkövetni. Előtte pedig annyi ideig vajúdok itthon, békés körülmények között, ameddig csak lehet. Nem fizetek többé orvosnak, hogy olyan vizsgálatokat végezzen el rajtam a várandósság ideje alatt, amik egyáltalán nem indokoltak, csak a felesleges matatással validálja a havi találkozók díját. Mert hát leletek értékeléséhez nem nagyon kéne személyesen találkozni. Nem fizetek többé szülésznőnek, mert nincs semmi garancia, hogy aznap épp nem megy el inkább mégis egy konferenciára és ad át egy számodra ismeretlen szülésznőnek. És fogadott csecsemősöm sem lesz, mert 24 órán belül el fogom hagyni a kórházat, mert az egészséges anyának és babának semmi másra nincs szüksége, mint nyugalomra és békére és gondoskodó, törődő környezetre. Pont. 

És igen, Geréb Ágnes egy úttörő. Lehet hibáztatni, lehet felette a tények valós ismerete nélkül pálcát törni. De aki az elmúlt évtizedekben szülés közben foghatta a párja, dúlája kezét, aki nem volt kénytelen kengyelbe kötözött lábbal, háton fekve vajúdni, azért gondoljon rá legalább néha néma hálával, mert ezt mind neki köszönheti. Anyák és gyermekek ezrei köszönhetnek neki valamivel emberibb szülésélményt, mint aminek még édesanyám és én is részesei voltunk. Mert ezeket a traumákat magunkban hordozzuk, és most már én is legalább kettőt. Mert a saját megszületésem traumája után már a gyermekemét is fel kell dolgoznom. És nem csak nekem. És nincs annál szomorúbb, mint a néma közöny, ami ezt a témát körüllengi. Az a "nem beszélünk róla, akkor nincs is" struccpolitika. 

S mikor minap olvastam, hogy az állatkertben lezárták az emberszabásúak házát, mert a látogatók képtelenek voltak alapvető szabályokat betartani és ezzel megzavarták a kis újszülött gorillabébit (aki háborítatlan körülmények között született - és az anyukáját, akkor hirtelenjében azt kívántam, hogy bárcsak én is az állatkertben szülhetnék és tölthetném el a gyermekágyas időszakot. Ott senkinek nem kéne megmagyaráznom, hogy miért nem látom szívesen az első hetekben, hogy a szétszabott gátammal sem ülni, sem állni, sem feküdni nem olyan nagyon jó és egyébként is tartsák már tiszteletben azt, hogy az én anyai kompetenciám eldönteni, hogy ki mikor és milyen körülmények között láthatja a gyerekem.

De ha nem is ott, legalább egy születésközpontban. Mint mondjuk A te szülésed nevű intézmény, amiből ismereteim szerint jelenleg egy üzemel Magyarországon. Miért?! Miért nincs ilyenből minden nagyobb városban, vagy legalább megyeszékhelyen minimum egy?! Akár egy kórház különálló szárnyaként, hogy ha mégis gond adódik, akkor csak át kelljen tolni anyukát a másik épületbe. Nem olyan bonyolult dolgok ezek, Hollandiában egész jól működnek. És igen, ilyenkor szokták mondani, hogy Hollandiában sokkal magasabb a csecsemőhalandósági mutató. Csak ilyenkor elfelejtik hozzátenni, hogy Hollandiában létező dolog az aktív és passzív eutanázia egyaránt. Azaz ott nem feltétlenül mentenek meg minden koraszülött, vagy valamilyen fejlődési rendellenességgel született csecsemőt. Ebből meg logikusan következik, hogy más lesz a statisztikai mutatójuk is a témában.

És még mielőtt bárki légből kapottsággal vádolna, minden, amit írtam tudományos kutatások, hivatalos statisztikai adatok alapján született. Aki nem hiszi, bátran járjon utána, ahogy én is tettem.

Remélem Geréb Ágnes ítélete volt az utolsó csepp a pohárban és összeáll a kritikus tömeg, hogy tényleges, valós változások történhessenek, hogy ne csak Geréb Ágnes kapjon börtönbüntetést és foglalkozástól való eltiltást, hanem minden olyan kórházi orvos is, akinek a lelkén sok-sok megnyomorított sors szárad. 

Ezzel egy lendülettel minden nőt arra bíztatok, hogy írja meg az orvosának, szülésznőjének bátran, hogy mit gondol arról, ami a kezeik között történt. Pozitívat, negatívat egyaránt. Tán a sok visszajelzéstől meginog az önmaguk isteni mivoltába vetett hitük és rájönnek, hogy nem ők a főszereplők a szüléstörténetekben, hanem az anya és a baba. Mert valaha erre esküdtek fel.

#freegerebagnes #timeisup